2014. augusztus 7., csütörtök

18.rész Fairytale


halihó! bocsi h eltűntem, csak....történt pár dolog mifelénk :$ <3
allright, most gondolkodtunk barátnőmmel és mivel rész is régen volt és nincs is időm SŐŐŐT izgi is lenne ha bepillantanátok Luisa világába, érdekesség képpen attól az embertől akiről mintáztam. <3 Remélem tetszeni fog (én imádtam!!!!!) :D 
(ja és a színeket most hagyom úgyis angolul beszélnek ha szükséges lesz újra hozom a színskálát)

~Luisa szemszöge~
Miután Sophie elment, Dórival ketten maradtunk. Úgy döntöttünk megnézünk egy filmet és megkeressük a többieket, hátha nekik is van kedvük jönni. A srácok lakosztályánál azonban csend volt. Gyanús csend. - Mit gondolsz, mit csináltak? Remélem, nem valami óriási hülyeséget! – mondtam majd kopogtam. Nem jött válasz. Dórira néztem, majd lenyomtam a kilincset. Nyitva volt. Bedugtuk a fejünket, de nem történt semmi. Nem dobott senki vízibombát az arcunkba, és tejszínhab sem landolt rajtunk. Pedig volt már rá példa. A nappali részben senki sem volt. - Itt vannak egyáltalán? - kérdezte barátnőm és ekkor valami nagy csörömpölés hallatszott a konyhából. Egymásra kaptuk a tekintetünket és felkaptuk az első kezünkbe akadó tárgyat, hogy ha kell tudjunk védekezni. Nálam egy plüsspingvin, Dórinál pedig egy fél pár papucs volt. Nem tudom, hogy kerültek ezek oda, de a papucsnak nem volt meg a másik fele. - Fedezz! – szóltam hátra, és elindultam a konyha felé. Úgy éreztem magam, mint valami akciófilmben a főhős, annyi különbséggel, hogy a fegyverem nem épp egy revolver volt. A fal mellett araszoltunk a konyha felé, majd mikor odaértünk megdermedtünk, nehogy észrevegyen minket valaki. Hátranéztem Dórira, aki bólintott, jelezve, hogy mehetek. Nem mintha ő tudta volna, hogy mi vár bent, de mindegy. Bekukucskáltam az ajtón és megnyugodva láttam, hogy csak Ash van ott. - Mit csinálunk? – suttogta valaki a fülembe, amitől úgy megijedtem, hogy ugrottam egy nagyot és hátrafelé hadonásztam a pingvinnel. Dóri majd megpukkadt az elfojtott röhögéstől, ugyanis elég vicces lehetett ahogyan szegény Mikey-t ütöttem a cuki plüssfigurával. - Rohadtul nem vagy vicces, Clifford! – duzzogtam és tovább püföltem a pingvinnel. Hirtelen valaki magához húzott. Először kapálóztam és szabadulni akartam az ölelésből, de amikor megéreztem az illető illatát, inkább hozzá bújtam. - Ne bántsd, mert mégsem mondhatom azt a rajongóknak, hogy szétverted egy… - kezdte, majd megvizsgálta a kezemben lévő tárgyat -... egy plüsspingvinnel! – nevetett fel. Imádom a nevetését. Megfordultam az ölelésében és még jobban hozzá bújtam. Államat a mellkasának támasztottam, és úgy néztem fel rá. - Szia – válasza egy apró szájra puszi volt, amitől mosolyognom kellett. Olyan aranyos! Hihetetlen, hogy ő a pasim! - Szóval miért is akartad szétverni szegényt? – kérdezte majd fejével Mikey felé intett. - Megijesztett – számat lebiggyesztettem, mire ő felnevetett. - Amúgy, miért kommandóztatok? – kérdezte Mike Dórira nézve. Közben Ash a kanapé felé terelt és lehuppant rá majd az ölébe húzott. Dóri és Mikey is leültek mellénk. Dórira néztem, hogy mondja-e ő vagy mondjam én. Ő csak bólintott és mesélni kezdett. - Mivel Sophie elment, Ellie pedig behúzódott a szobájába és azt mondta pihen, úgy döntöttünk megnézünk egy filmet, de mivel ti is egyedül vagytok, gondoltuk nektek is lenne kedvetek jönni. Átjöttünk kopogtunk, de csönd volt és semmi válasz. Bejöttünk és hallottunk valamit a konyhából. Odamentünk és csak Ash volt, szóval megnyugodtunk – szerintem nem is vett levegőt. Gyorsan ledarálta a történetet és elvigyorodott. - Aztán jöttem én – tette hozzá Mikey, mire bólintottunk. - Szóóóóóóóval….. Miyen filmet nézünk? – kérdezte Ash és átkarolva a derekam közelebb húzott magához. - 21 Jump Street? Az a film haláli! – ujjongtam. - Láttad már? – kérdezték a többiek mire hevesen bólogatni kezdtem. - De ezerszer meg tudnám nézni! Imádom azt a filmet! Csinálok popcornt! – mondtam lelkesen és felpattantam a barátom öléből. A barátom. Még mindig olyan hihetetlen, de olyan jó ezt kimondani! - Segítek – tápászkodott fel Ash és követett a konyhába. Mögém lépett mikor a szekrényben keresgéltem és magához húzott. Elmosolyodtam és tovább kerestem a kukoricát, amit meg is találtam a legfelső polcon. Komolyan itt minden a felső polcokon van?? Nyújtózkodtam érte, de hiába álltam lábujjhegyre nem értem el. Nem vagyok én olyan alacsony, bár tény, hogy mindenki magasabb mint én… De a polcot akkor sem kell olyan magasra rakni. - Levegyem? – kérdezte Ash és már nyúlt volna érte, de én rácsaptam a kezére. Meglepetten nézett rám. - Elérem! – jelentettem ki mire ő hitetlenkedve elmosolyodott. Kibontakoztam az öleléséből és felmásztam a pultra. Így már elértem a kukoricát és diadalmasan felmutattam a zsákmányt. - Na gyere hercegnő, mielőtt leesel! – mondta nevetve és levett a konyhapultról. Én is elnevettem magam és beraktam a kukoricát a mikróba. Ash átölelte a derekam, az állát pedig a vállamon pihentette és néztük a mikróban forgó finomságot. Karjaiban biztonságban éreztem magam, és úgy gondoltam mindentől és mindenkitől képes megvédeni. Nem gondolkoztam a twitteren kapott üzeneteken, amikről valójában senkinek sem beszéltem. Az instagramomat már egy ideje nem néztem, de őszintén nem is merem. Kaptam egy pár bántó üzenetet, igaz, hogy többségben vannak a kedves megjegyzések, de amilyen szerencsétlen vagyok, egyből kiszúrtam a rosszindulatú megnyilvánulásokat. Szerencsére nem fenyegető üzenetek, csak azt taglalják, hogy a srácokon keresztül kapaszkodtunk fel, és rajtuk keresztül akarunk a csúcsra törni. Én inkább azt mondanám, hogy a fiúk felkaroltak bennünket, és segítettek elindulni az utunkon. Mert, ha nincs ez a válogatás meg sem ismerjük Dórit. Vagy a sors más módot talált volna, hogy találkozzunk? Nem tudom. Gondolatmenetemből a mikró csipogása szakított ki. Kerestem egy tálat, kivételesen nem a felső polcon volt, és beleöntöttem a forró rágcsát. Már indultam volna vissza Dóriékhoz, mikor Ash finoman megragadta a karom és maga felé fordított. - Hé, mi a baj? Látom rajtad, hogy valami nyomaszt – a szemembe nézett, tudta, hogy így eléri a célját. Azonban elkaptam róla a tekintetem. - Nem akarok most erről beszélni. Menjünk vissza a srácokhoz – halkan beszéltem a hangom elcsuklott a mondat végére. Tudtam, hogy ha tovább gondolkozom, elsírom magam. Éljen az érzékeny oldalam! - Később elmondod ugye? – nem válaszoltam, csak bólintottam, és végre visszamentünk a többiekhez. Nem azt mondom, hogy nem szeretek vele kettesben lenni, mert imádom és bármennyi időt el tudnék vele tölteni, de ha kettesben maradunk, tuti, hogy kifaggat. - Na megvan a film? – ragyogó mosolyt varázsoltam az arcomra, ami egy kicsit ugyan mű volt, de néha sikerül olyan őszintén műmosolyognom, hogy még Sophie se veszi észre. Na jó, csak kétszer volt ilyen, de akkor is. - Már kezdhetjük is! – lelkesedett Dóri, mi pedig ledobtuk magunkat melléjük. Elindult a film, én pedig teljesen elfelejtettem az előbbi bajomat. Egész végig éreztem, hogy Ash a szeme sarkából figyel, de inkább nem foglalkoztam az aggódó pillantásával. A film végére, Dóri és Mikey elég laposakat pislogtak. - Na, akkor mehetünk aludni! – mondta Mikey és Dórit magával húzva eltűntek. Nos, azt hiszem egyedül maradok a szobánkban egy időre. Sophie csak később jön,ráadásul neki Luke-kal van közös szobája, Dóri itt alszik Ellie pedig szintén saját szobával rendelkezik. - Elmondod végre mi bánt? – kérdezte Ash és teljes testével felém fordult. Sóhajtottam és válaszoltam. Tudhattam volna, hogy nem úszom meg. - Megmutatom. Alszol ma velem? – fordultam vissza a nappali ajtóból. Olyan gyorsan állt fel a kanapéról, hogy felbukott a saját lábában és elterült a szőnyegen. Nevettem egy jót a bénaságán, és segítettem neki feltápászkodni. Kézen fogva mentünk át a szobánkba és letelepedtünk az ágyamra. Az ágy alól elővettem a laptopom, mire kérdőn nézett rám. - Most mi van? A telefonomat egyszer a hűtőben hagytam – megrántottam a vállam, és bekapcsoltam a gépet. Megvártam, míg betöltődik majd nagy levegőt vettem és beírtam a kersesőbe a twittert és az instagramot. Nem néztem Ashtonra, csak bepötyögtem a felhasználónevet és a jelszót, és beléptem. Twitteren több ezer értesítés és üzenet, instagramon szintén sok ezer hozzászólás a képeimhez és egyebek. Csak elé raktam a gépet és az ölembe ejtett kezeimet bámultam. Egy ideig csendben olvasott, majd megszólalt. - Ezek nyomasztanak? Hogy egy csomóan azt írják milyen szép vagy? Nem értem a logikádat – értetlenül rázta a fejét, miközben a tekintetem próbálta elkapni. - Nem ez zavar. Vagyis ez is, mert hazudnak, de nem ez zavar legfőképpen. Hanem az, hogy azt írják, hogy rajtatok keresztül akarunk hírnevet szerezni, és hogy csak kihasználunk titeket, meg, hogy szánalmasak vagyunk mindhárman… Nem mondhat ilyent senki a barátaimra! – a sós könnycseppek csípték a szemem, és éreztem, hogy nem fogom tudni visszatartani őket. Ahogy legördült az első csepp, már követte is a többi. - Hé, hé, hé! Mire föl a krokodilkönnyek? Ne sírj, nem éri meg! És nehogy azt hidd, hazudnak azok, akik azt mondják szép vagy. Mert nem hazudnak. Fantasztikus vagy oké? A legszerencsésebb embernek érzem magam, hogy megismerhettelek, és sose gondoltam volna, hogy járnál is velem! Ráadásul én egy rosszindulatú kommentet sem láttam – megszeppenve néztem rá. Még senki nem mondott nekem ilyet. Továbbra is folytak a könnyeim, nem tudtam megállítani őket - Na, gyere ide hercegnő! – mondta és a gépet félre rakva megölelt. Meg akart vigasztalni, és sikerült is neki. Hihetetlen ez a srác! - Na, mosolyogj már! – mondta vigyorogva és finoman megrázott. Ha akartam se tudtam volna elnyomni a mosolyom, olyan aranyos volt, ahogy segíteni akart. Nem tudom elégszer elmondani, mennyire imádom, ezt a srácot! Hozzá bújtam és arcomat a mellkasába fúrtam. Elképesztő illata van! - Köszönöm – motyogtam a mellkasába. Meghallotta és egy puszit nyomott a fejem búbjára. - Gyere, aludjunk! – mondta, majd velem együtt eldőlt az ágyon. Még motyogott valamit, de már nem emlékszem mit, mert elnyomott az álom. Egy kávézóban ültem vártam valakire, mikor egy csapat lány odajött hozzám és elkezdték szidni az ATM-et. Nagyon rosszul éreztem magam és igyekeztem nem figyelni rájuk, de nem ment. Borzasztó dolgokat mondtak a barátaimra, én pedig a sírás határán álltam. Ekkor megjelent egy kék-piros jelmezbe öltözött srác, akiben Ashtont véltem felfedezni. Egy mozdulattal elnémította a lányokat és leült velem szembe. Kért nekem egy kakaós cappucínót és beszélni kezdett hozzám. - Louise, jó reggelt! Hahó, szívem reggel van! Hercegnő! Ébredj! – Ash reggeli rekedtes hangára keltem. Nem akartam még felkelni így morogtam egyet és hasra fordultam. Azonban ő mindenképpen azt akarta, hogy felkeljek, megfordított, és egy puszit nyomott a számra. El akart húzódni, de ajkai után kaptam és tarkójánál fogva magamhoz húztam. Belemosolygott a csókunkba, majd elhúzódott. Mérgesen néztem rá. - Nyugi, hoztam reggelit! – mosolygott édesen és az én arcom is megenyhült. Felültem, befészkelte magát mellém és az ölünkbe rakott egy tálcát teli mindenféle finomsággal. Evés közben beszélgettünk mindenféle hülyeségről. Például feldobtam az ötletet, hogy milyen lenne, ha a tigrist nem tigrisnek hívnák, hanem cipőnek a cipőt pedig tigrisnek. Akkor azt mondanám, hogy a cipő a kedvenc állatom, vagy, hogy felveszem a tigrisemet? Fura lenne. - Mi lenne, ha ma este elmennénk valahova ketten? – kérdezte egy hosszabb, kínosnak nem mondható csendet megtörve. - Randi? – csillantak fel a szemeim, a vigyor pedig letörölhetetlen volt az arcomon. - Aha, randi. Akkor ezt igennek veszem. Meg ne kérdezd hová megyünk, mert úgyse mondom el! – egy puszit nyomott az orromra (?) majd jót nevetett az arckifejezésemen. Kicsit döbbent voltam és csalódott is, amiért csak az orromra (Hogy jut ilyen eszébe??) kaptam puszit. A számra tettem az ujjam jelezve, hogy oda szeretném a puszimat, mire nevetve rázta a fejét. De azért kaptam puszit oda is. Muhahahaha. Arra készültünk, hogy manager hiány miatt nem lesznek próbáink, de óriásit tévedtünk, ugyanis Adam felvállalt minket is egy darabig, amíg meg nem kötik a szerződést az új emberkével. A baj csak az, hogy mi erről nem tudtunk és megszeppenve néztünk rá mikor berontott a szobánkba, hogy mégis miért nem vagyunk énekpróbán. Padrona Calfucci kissé haragosan tartotta meg az órát és kicsit ki is fárasztott minket, ugyanis két órán keresztül skáláztunk negyed óránként két perces szünetekkel, amikben tudtunk inni egy kicsit. Majd utána énekelhettünk egy kicsit, amíg ő zongorázott. Hiába fáradtam el, és hiába éreztem azt, hogy soha többet nem tudok énekelni, nagyon is élveztem. Élveztem, mert azt csinálhattam amit szeretek. Az énekóráról visszaérve ledőltem a srácoknál a kanapéra és csak bámultam ki a fejemből. Este lesz egy randim Astonnal, utána pedig irány Ausztrália! Alig várom!

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett Lujzii :*
    Csak így tovább mind a ketten. :)
    Már hianyoztok. ♥ :(

    VálaszTörlés
  2. Már nem lesz rész fenn ??? :( 💔

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Már nagyon régen volt rész pedig nagyon jó remélem kedvet kapsz az íráshoz megint!☺

    VálaszTörlés