2014. április 23., szerda

9. rész Take off


 Nem voltunk messze a szállástól, vagyis lehet, hogy az volt az oka annak,hogy gyorsan értünk oda mégpedig hogy kocsival mentünk. Nem tudom. A kocsi ablakán át megpillantottam a többieket, s intettem nekik. Kipattantam a kocsiból, odaszaladtam hozzájuk és szorosan megöleltem őket.
   -Szóval Luke nálad aludt....-szólalt meg Luisa, kaján vigyorral az arcán. Jaj ne, kezdik.
   -Öhm....sokáig elhúzódott a pakolás, már éjfél volt és bealudtunk, mert fáradtak voltunk. Nem nagy sztori.-mosolyogtam.
    -Én is ezt mondanám...-röhögött Dóri.-ne de most tényleg mi volt?-szóval az igazság ennyire hihetetlen számukra? Olyan sztorit, viszont nem fogok kreálni amilyet hallani akarnak.
    -Amit elmondtam-védtem az igazam. Nem hitték el nekem.-Az Istenért csak egy napja ismer...nem sietünk el semmit.-kétségbe esett fejet vágtam. Talán egy nagyon kicsit sikerült meggyőznöm őket, de nekem ez is elég volt.
   -Lányok!-egy férfi szólt oda nekünk, jelezve, hogy indulunk a reptérre. Vissza mentem a kocsihoz amellyel Liz fuvarozott el minket ide, de láttam, hogy elfoglalták a helyem. Luke ült ott, az ő helyén meg Mikey.
   -Ő....-nem tudtam, semmi értelmeset kinyögni, már visszacsuktam volna az ajtót, de Luke megakadályozta.
   -Ne haragudj Soph...de másképp nem tudnánk eljutni a repülőtérre, Michael-t meg nem hagyhatjuk itt.....-mosolygott.
    -De rendes tőled Lucas...megtisztelsz..-röhögött az említett hátrafordulva.-Soph ülj bele a pasid ölébe, már úgyis összemelegedtetek.-Áááá...Luke nem a pasim! Semmi kedvem nem volt harcba szállni ebben a témában senkivel...főleg nem Mikey-val, van egy olyan érzésem, hogy rosszul jönnék ki belőle. A "pasim" kinyújtotta felém a két kezét, hogy segítsen beülni.  Egy lendületes mozdulattal  be is rántott a kocsiba, amire nem voltam túlzottan felkészülve, így kicsit ráhuppantam a lábára.
   -Jaj ne haragudj...-ugrottam volna fel, de a kocsi plafonja megakadályozott.
   -Tök könnyű vagy...-mondta. Jézusom, mert eddig azt gondolta, hogy nehéz vagyok?
   -Ezt most hogy értsem?-vontam fel a szemöldököm.
   -Úgy, hogy meg sem éreztem , hogy rám estél...-mosolyodott el.
 Magához vont és átölelt, újra éreztem az illatát. Vállára döntöttem a fejem és behunytam a szemem, remélem sosem érünk oda a reptérre. Kivett egy tincset a fülem mögül, és elkezdte cirógatni az arcom. Végighúzta a homlokomon, majd az orrom vonalán...a számnál kicsit elidőzött. Az államon leírt egy kört, majd le a nyakamhoz, onnan a fülem következett. Megborzongtam, Luke hangtalanul elkacagta magát, majd a homlokomra adott egy puszit. Közben a kocsi elindult. Nem néztem, hogy merre megyünk,  tudtam, hogy körülbelül 30 percen belül odaérünk. Luke a hajamba fúrta arcát, éreztem a leheletét. Olyan megnyugtató volt ez így.
  Gyorsan elment ez az út, nem tűnt fél órának, mint eddig. Ezek szerint tényleg igaz, hogy az idő relatív, akkor a leggyorsabb mikor az ember nem akarja.
 Kiszálltunk a kocsiból, ránéztem az órámra. Pontosan 8 óra, ha kiszámoljuk sem tudtunk volna pontosabban érkezni.Kipakoltunk a kocsikból, a csomagjaim nagy részét egy kigyúrt fickó cipelte, már találkoztam vele amikor a színpadon ültünk ketten, ő meg 6 hozzá hasonló ürge építette, tökéletesítgette a színpadot. Rámosolyogtam.
   -Köszönöm. -a férfi valami vigyorgás szerűt produkált, ami inkább vicsorgásnak sikeredett. Nem volt egy mosolygós ember, de nem is hiszem, hogy akárki is elvárná tőle, hogy mosolyogjon nehéz dolgok cipelése közben. Beléptünk a reptér épületébe, egymás mellett sorakozó ablakokat láttam, melyek előtt hatalmas sorok kígyóztak. Rengeteg ember mászkált kis kocsikat tolva rajta hatalmas bőröndökkel. Ennek számomra mindig nyaralás feelinget ad, rendszeresen utazunk nyáron el külföldre nyaralni. De most, hogy egy magas szőke hajú kék szemű piercinges fiú állt mellettem, más volt. Nem tudnám megmondani miért...de jobb volt. Luisa és Dóri hasonló izgatottsággal álltak mellettem.
  -El sem hiszem, hogy itt vagyunk...-súgtam oda Luisie-nak, mosolygós rohama volt éppen. Ő vigyorogva csak bólogatni tudott jelen helyzetben. Dóri a szokásos módon csapkodott kezeivel és vékony hangon kuncogó hangokat adott ki magából. Mivel, tegnap már megrendelték nekünk a jegyet így nem volt sok dolgunk, beálltunk az egyik ablakhoz, hogy becsekkoljunk. Az előttünk lévő kalapos ballonkabátos ember épp kifordult a sorból, s egy pillanatra megláttam az arcát. Nem hittem a szememnek.
   -Tartsd a helyem kérlek!-szóltam Luke-nak majd kifordultam a sorból és utánaindultam. Az ürge már egy pár méterre beelőzött, egy repülőtéri épületben meg nem tudom mennyire illik üldözni a tömegeket. Szerintem ki is hurcolnának. Futólépéseket hallottam magam mögött. Hátranéztem és luke-ot pillantottam meg.
   -Minden rendben?-kérdezte aggódón. Nem is tudom miért kezdtem el rohanni a férfi után, akit amúgy elárulok, hogy az apám volt. Kérdezni akarok. Meg akarom tudni, hogy mégis miért hagyott el minket, miért utál? Ez minden.
   -....Öhm...igen...persze..-néztem felváltva Luke-t meg Lucio-t aki egyre távolodott. -Neked meg van Lloyd....vagyis Lucio telefonszáma?-böktem ki a kérdést.
   - Nekem nincs a menedzserünket kérdezd, miért kell?-vonta össze a szemöldökeit.
   -Beszélni akarok vele..-magyaráztam.
   -Soph ..ne...kérlek..az az ember nagyon veszélyes.-az Istenért mégis a lánya vagyok.
   -Az apám, Luke!-emeltem fel a hangom, tudom, hogy félt és, hogy igazságtalanul viselkedem.
   -Elhagyott titeket Sophia. Mit akarsz még tudni?-összeszorult a szívem. Ő nem értheti neki rendes szülei vannak, Liz és Andrew nagyon jól megvannak és szeretik is egymást.
   - Az okát akarom tudni! A te helyemben te nem próbálnád meg?-eltorzult az arcom, a könnycsatornáim automatikusan beindultak.
    -Nem tudom Sophia. Akármennyire is szeretném, nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet neked...de ne csináld. Tapasztalatból mondom, annak az embernek nincs önérzete.-magyarázta kétségbeesetten. Közelebb lépett, letörölt egy könnycseppet az arcomról.-Féltelek...
     -Ne tedd! Tudok magamra vigyázni, nem vagyok óvodás.-vettem le a kezét az arcomról, arca fájdalmat tükrözött. Megbántottam akaratlanul is.
     -Annyira meggondolatlan vagy!-vágta a fejemhez. Oldalra néztem, Lucio megállt, valószínűleg a sorára várt.
     -Lehet, de most ha megbocsájtasz...-intettem neki és odarohantam apámhoz. Luke utánam iramodott.
     -Ostobaságot csinálsz!-sietősre vettem a lépést de ő tartotta a tempót.
Háttal állt nekünk, kissé összegörnyedve, mint egy ugrásra kész puma. Szívem gyorsabban vert, nagyon ideges voltam. Felemeltem a kezem, majd leejtettem, félek. Most vagy soha! Megérintettem a vállát, mire ő megpördült a tengelye körül.
    -Ó helló kislány!-köszöntött.-és Szöszi!-biccentett Luke-nak, aki elfintorodott.
    -Tudom, hogy ki vagy...-kezdtem. Értetlen arca miatt hozzá tettem.-....apa.
   -Óóóó...szóval tudod!-mosolyodott el.-kissé kellemetlen nekem ez, de hát meg kell kérdezzem. Mit akarsz tőlem? Mert gondolom nem a 5 seconds of summer szerződés miatt jöttetek ide hozzám.
   - Nem... Válaszokat akarok!-folytattam olaszul.Elképedt.-Miért hagytál el minket?
   -Jajj drága Sophia annyira naiv vagy...-ért volna az arcomhoz, de elhárítottam.-és az anyád is...el sem hiszem, hogy elhitte azt a sok sületlenséget amit összehordtam mind azért, hogy széttegye nekem a lábát. De mint, hogy te itt állsz kicsit balul sült el a dolog.-nevetett fel. A könnyeim még jobban záporoztak. Luke bár nem értette az okát, mert nem ért olaszul, ösztönösen vigasztalni próbált. Derekamra rakta a kezét és simogatta a karom. -Ne sírj már, ez nem a te hibád! Csak az enyém meg az anyádé. Óhh tényleg, majd add át neki szíves üdvözletem! De most mennem kell...én jövök. Örültem a találkozásnak fiatalok, aztán lányom óvatosan a fiatal emberrel, tanulj anyád hibáiból.-kacsintott és elfordult tőlünk és bement egy ajtón ami a biztonsági ellenőrzéshez vezetett. Az én hibám, az tényleg nem, hogy megszülettem, de az, hogy idejöttem az igen. Luke-nak igaza volt. A reptér mosdója fele vettük az irányt, hogy megmoshassam az arcom.
    -Jól vagy?-kérdezte óvatosan.
    -Tudnom kellett...-nyögtem ki.-utál....-ráztam a fejem, nem tudtam felfogni, nagyon fájt nekem ez az egész.  A mosdók, egy kis keresztfolyosón helyezkedtek el, ami zsákutca volt.
    -Most jobban érzed magad, hogy tudod?
    -Nem...-nekidőltem a falnak, és lecsúsztam guggoló helyzetbe. Fejemet a falnak döntöttem. Luke ugyanígy tett. -azt mondta, hogy nem hiszi el.....-megcsuklott a hangom.-hogy anya annó bevette neki azt a sok sületlenséget...és hogy milyen naiv vagyok, akárcsak anya.

 
     -Hé...-mondta, miközben simogatta a karom. -mondtam, hogy nem jó ötlet.-mondta vigasztalón, rosszul sült el.
     -Jó én vagyok a hülye!-csattantam fel és emeltem meg a kezem.
     -De nem azt mondtam! Én csak figyelmeztettelek-vágott vissza.
     -NE MONDD MEG NEKEM, HOGY MIT CSINÁLJAK!!-a hangom átment kiabálásba.
     -NEKED AKAROK JÓT!!-kiabált vissza.- Félek, hogy valami bajod esik!!!
     -Mégis miért? Mi okod lenne engem félteni?-kérdeztem kifakadva.
     -A francba Sophia mert szeretlek!!!!! Magam sem értem, hogy, hogy történt ez az egész ilyen gyorsan, de megtörtént.-lefagytam. Kimondta, hogy szeret. Közelebb húzódott hozzám, végigsimított az arcomon.- Szeretlek, és nem eshet bántódásod. Érted?-mielőtt válaszolhattam volna, arcát oldalra fordította és kihasználta meglepettségem megcsókolt. Kellett egy két másodperc, míg felfogtam, hogy mi is történik. Visszacsókoltam, ajkaink harmonikus táncot jártak egymással. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, nem akartam, hogy ez a pillanat elmúljon. átöleltem Luke nyakát , ő közben a derekam szorította magához. Beletúrtam a hajába, ő válaszként gyengéden ráharapott az ajkamra. nem fájt, kellemes volt ......nagyon is.
    -Gyerekek....Óhhh....-fordult be Dóri a mosdókhoz, gondolom látták, hogy erre jöttünk. Én sírva Luke meg pátyolgatott. Szétrebbentünk. Dóri izgatottan vigyorgott, tudtam, hogy ennek még kikérdezés lesz a vége, és ezzel elvágtam magam atéren, hogy Luke nálunk aludt. Pedig ott tényleg nem történt semmi.
    -Sajnálom, hogy megzavartalak titeket...öhm...szóval azt akartam mondani, hogy becsekkolt mindenki, a biztonsági ellenőrzés jön...-tördelte az ujjait zavartan. Luke felpattant és aztán felsegített.
    -Csapzott vagy..-mondta, a röhögőgörcs szélén
    -Te meg köcsög...-vágtam vissza, mire kitört belőlünk a röhögőgörcs.  Visszamentünk a többiekhez, viszonylag hamar átértünk a biztonságiakon. Nagyon nem szeretem ezt a részt, valamiért, mindig a lehető legbunkóbbakat kapom, hogy kérdezzenek. A kapunál nem sokat kellett várnunk.....pontosítok, semmit nem kellett várnunk. mi voltunk az utolsók akik beszálltak. Természetesen Luke mellé kerültem, Dóri nem volt valami toleráns így egyből tudott mindenki a csókról. Tapsoltak gratuláltak, a teljes reptéri személyzet előtt....kicsit sem volt kínos. Első osztályon utaztunk természetesen...(?) már akinek ez természetes, én egész eddig elvoltam az utas osztályon is. Luke átrakta karját a vállaimon, közelebb húzódtam.
   -Kérsz fél fülest?-nyújtotta felém a fülhallgatóját. Elfogadtam és beraktam a fülembe. Míg vártam lehunytam a szemem. Megszólalt a Nickelback-tól a Lullaby. Ebben a pillanatban, felharsant a figyelmeztetés, hogy csatoljuk be az öveket, amit rögtön megtettünk. A következő pillanatban a gép elindult, majd gyorsult...egyre gyorsult végül, az eleje felemelkedett a földről, aztán a többi része is. Felszálltunk...
 
 
     
 

   

3 megjegyzés:

  1. Szioo most talatam ra a blogidra es megkell mondjam kicseszett jo lett*.*siess a kovivel legyszi<3 :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj köszi nagyon aranyos vagy! Igyekszem ;) ♥ :*

      Törlés
  2. mikor lesz új rész? :) nagyon jó a blogod és már nagyon kíváncsi vagyok :*
    xx

    VálaszTörlés